Mór világ (Andalúzia + Marokkó) az év extrém túrája 2017. június 10.

Marrakesh, _
Információ

(kód: 17mor ) Mór világ (Andalúzia + Marokkó) az év extrém túrája

Kezdődik: 2017. június 10. szombat , befejeződik: 2017. június 22. csütörtök

Rövid leírás: Dél-spanyol és marokkói nevezetességek, Mayer József emléktúra.

Egyhetes túra, útközben alvással és/vagy szálláson alvással. Elsősorban a különlegességekre vágyóknak. Relatíve nem drágák, utazási gyakorlatot, álló képességet, és felszerelést igényel.

Mit ad ez a túra: A keresztényektől való vallási és etnikai megkülönböztetés végett a mór kifejezést Spanyolországban használták, az iszlám vallású személyekre. Most egy speciális, 2 országos túrával kedveskedünk azon tagjainknak, akik nyaralás helyett el kívánnak mélyedni ebben a színpompás, kontrasztos világban. Marokkóban, összehasonlítva 2 embert, 2 ételt, 2 fűszert, 2 festéket, 2 épületet, 2 várost, olyan változatos kontrasztot láthatsz, ami biztosan elfogulttá tesz e vidékkel szemben. Az építészeti csodákon, a bazárokon, a forgatagon túl, nem mellőzhető a monumentális Atlaszt hegység, és a tevegelős sivatagi túra. A fárasztó napokat követően, a túra delelőjén, Asilahban megpihenve, egy napot áldozhatsz az Óceánra, és/vagy a kék-fehér városra. Visszatérve Európába egy napot áldozhatsz Malaga műemlékeire. Csak megemlítjük, hogy a fárasztó napok végeztével akár fürödhetsz is a Costa del Sol-on, ami 2016-ban is elnyerte a legkiválóbb partszakaszoknak járó Blue Flag címet. A napkeltékkel kirándulhatsz Sevillában, Cordobán és a nevével ellentétes Rondán is az óvárosokban.

Ajánljuk: fotósoknak, (Exkluzív túra speciális felkészültséget, előkészületeket igényel), mozgalmas túrákat kedvelőknek, elsősorban EVVK tagoknak, nyugdíjasoknak és hozzátartozóiknak

Nehézségi fok: 4,5 , napok / szálláséjek száma: 13 / kérésre 9, 11

Gyülekező helye és időpontja: Budapest Liszt Ferenc 2. 2017. június 10. 13 óra 25 perc

Kérjük, ne késsetek! Akinek van EVVK-s pólója, kérjük, hozza magával. (Akinek még nincs,jelentkezéskor megrendelheti drapp, sárga, kék színben 900 Ft+postaköltség-ért.

Kísérő/ Előadó: Balog Imre

MINIMUM Ajánlott költőpénz: 200 EUR + 500 MAD , ezen felül, tartalékról is gondoskodni szíveskedjetek, ez kb. a túra teljes költségvetésének 50%-a. Külföldi túrák esetén min. további 50-100 EURO/fő vagy hitelkártya! Az EVVK kölcsönt biztosítani nem tud, a határon költőpénz felmutatását kérhetik.

Útvonalterv: Budapest - Malaga - Algeciras - Tanger - Rabat - Marrakesh - Ait Ben Haddou - Boumalne Dades - Erg Chebbi - Ouarzazate - Marrakesh - Asilah - Tanger - Malaga - Granada - Ronda -(Sevilla - Gibraltár) Malaga - Budapest

Szükséges (szabad)jegyek: BUD-MAL-BUD REPÜLŐJEGY, melyet a nevezési díj tartalmaz. Intézése központilag történik. RENFE, ONCF jegyek csak a dolgozóknak járnak. Az ONCF jegyeket legalább 2 hónappal az indulás előtt meg kell igényelni. RENFE: családtagok 50%-os jegyet válthatnak a helyszínen FIP igazolvány ellenében. Civileknek, családtagoknak: Tanger-Rabat 101 MAD, Rabat- Marrakesh 127 MAD, Marrakesh -Asilah 196 MAD. További jegyárakért lásd leírás.

Vasúti pótjegyek: lásd leírás

Okmányok: Hazautazástól számítva legalább 3 hónapig érvényes útlevél szükséges. Belépésnél (már a hajón) ügyelni kell arra, hogy a marokkói határőr a beutazási pecsétet és a regisztrációs számot bepecsételje, mivel ezek igazolják a belépést az országba.

Couchette/ háló: helyben váltható Marrakesh - Asilah, kb. 100 MAD.

Helyfoglalási információ: A helyfoglalások standard helyekre vonatkoznak (1 fő=1 hely). Amennyiben – minőségi megfontolásból - foglalásodat Magad kívánod intézni, kérjük, tüntesd fel ezt a jelentkezéskor. Ez esetben a jegy díját a helyszínen visszatérítjük a nevezési díjból. Az egyesület nem garantálja ablak melletti, elsőbbségi beszállás, egymás mellé szóló, valamint prémium helyek megváltását.

Szállás: 2 - 3 ágyas javarészt zuhanyzós szobákban, valamint hálóteremben közös zuhanyzóval. Szahara túra során, 1 éjszaka sátrakban, kérésre szállodai szoba elérhető.

Az egyik legolcsóbb kategória. Papucs törölköző szükséges. Lehetőleg légy tekintettel arra, hogy más is akar hasonló időpontban fürödni. Nincs hűtési és melegítési lehetőség. Ha van minibár, az térítésköteles.

Part: Asilah, homokos óceánpart, jó idő esetén, afrikai viszonyoknak megfelelően.

Választhatók: Sivatagi túra, couchette, sztornó és/vagy baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás, transzferek díjai.

Csomagmegőrzők: Marokkóban nincs csomagmegőrzési lehetőség

Díjak 1 főre:

Típusban (1főre) Nevezési díj (Ft) Szállás (EUR) Busz +Hajó (EUR)
Mór 2 ágyas 115000 291 20 + 75
Mór 3 ágyas 115000 236 20 + 75
Mór hálóteremben 109000 195 20 + 75
Csomagdíj (23kg) 0 0 23000 Ft o.v.
*Sivatagi túra szállással 06.13-15 0 95 0

 

Nevezési díj: jelentkezéskor fizetendő (befizethető postán: EVVK 2220 Vecsés, Bokor u.5. vagy átutalással: OTP 11732071-20033978) és nem visszatérítendő, repülőjegy árváltozásából fakadóan változhat! Tartalmazza a lebonyolítással, az egyesület működésével kapcsolatos, költségeket, a szükséges repülőjegyek díját (a jelentkezéskor elérhető áron) és reptéri illeték díját, a tagdíjat, valamint a kísérő költségeit. A szállásdíj értelemszerűen a szállás díját/költségét tartalmazza. A nevezési díj nem tartalmazza a járulékos költségeket (4. oszlop) (pl.: WIZZ Air csomagdíj) és a transzferek díjait. Valamennyi díjat a felmerülés helyszínén kell fizetni (pl. szállásdíj, belépők, további menetjegyek, közvetlenül a szolgáltatónak). Tekintettel a túra különlegességére, a szállások EURO-ban kerültek kifejezésre, azonban a díjakat az adott ország valutanemében kell fizetni (MAD,EUR), melyek az adott napi árfolyam függvényében kis mértékben változhatnak.

Leírás:

Kezdés v. Indulás / Járatszám: 2017. június 10. 16:25 WA2389

 

2017.06.10 Algeciras

Kérjük az indulásra és az érkezésre a szokásos +/- 2 napot szíveskedjetek ráhagyni (repülőjegy miatt). Malagai leszállást követően busszal közelítjük meg a kikötővárost.

Algeciras város Spanyolországban, Andalúzia autonóm közösségének déli csücskén, a Gibraltári-szoros tengeröblének a partján. A város lakossága 117 000 fő volt 2012-ben. Iparváros, kikötő és téli üdülőhely. Rendszeres kompjáratok indulnak innen Tangerbe, Ceutába.

Éjszaka a szálláson.

2017.06.11 Rabat

Hajnalban indulás Tanger MED (kikötő) irányába. Érkezést követően 2 átszállással indulás Rabatba.

Marokkó fővárosába az új marokkói építészeti jegyeket hordozó vasútállomáson keresztül juthatunk el. Gare de Rabat Ville egy sziklába vájt vasútállomás. Innen egyenes úton juthatunk a Medinába, a középkori bazárba. A város az óceán partján terül el, így jó idő esetén több strand közül is választhatunk. Ugyancsak jó időtöltés a Kasbah Des Oudayas autentikus kék-fehér utcáiban bolyongani, botanikus kertjét meglátogatni. A folyó torkolaton tovább haladva a Hasszán torony lehet ezen igen kiadós túra legtávolabbi pontja.

Érkezés délután, szálláshelyet taxival közelítjük meg (~ 2 EURO/fő). Ezt követően felfedezzük a várost. Este a szálláson.

2017.06.12 Marrakesh

Indulás a kora reggeli órákban, vonattal Marrakesh irányába.

"A sivatag kapuja" Marokkó délnyugati részén, az Atlasz-hegység lábánál fekszik, Marokkó fő turisztikai központja az ország negyedik legnagyobb városa, melyet mintegy 2 millióan lakhatják, javarészt berberek. A város nevéből ered Marokkó, az ország elnevezése is. A várost az arabok Al Hamra, azaz „vörös város” néven is ismerik. Az állomásra megérkező turista valójában egy európai településre érkezik, ahol sugárutak, kávézók üzletek és hotelek várják. Ha csak ez lenne, nem igen látogatna senki ide. Beljebb haladva egyre inkább kuszálódnak az utcák, mígnem a városfalon túl a Medinához jutunk. Bab Doukkala mecsetet (nem látogatható) érintve, eljuthatunk a város másik jelképéhez a Koutoubia Minarethez, a toronyhoz, ami a város majdnem minden pontjáról látható. Marrakeshben található Marokkó és egyben egész Afrika legnagyobb forgalmú hagyományos piaca, a Dzsema el Fna (a holtak tere, más forrásból lefejezettek tere, bár mindkettő mutatja a tér eredeti funkcióját). Este kifejezetten látványos. Mindenki vigyázzon a pénztárcájára! Semmi sincsen ingyen, apró legyen nálatok! Majd a Bab er Robb-ot érintve Saadiens Sírok tekinthetők meg a Molay El Yazid és az El Badi érintésével. Marrakeshnek saját nemzetközi repülőtere van, ami bent van a városban (Reykjavíkban is van ilyen). (A kinti idegenvezető díja ~30 MAD).

Érkezés a délutáni órákban, szálláshely ~ 500 m gyalog. Elfoglalása után barangolás az óvárosban. Este a szálláson.

2017.06.13 High Atlas Mountains - Ait Ben Haddou – via Ouarzazate - Valley of the roses -Boumalne Dades - Dades Canyons - Dades river. 

Indulás korán reggel, busszal, csomagokkal. Víz, fényképezőgép, napi élelem legyen kéznél.

Aït Benhaddou (Berber: Ath Benhadu, egy marokkói erődített falu, vagy kszár Souss-Massa-Drâa régióban közvetlenül az Ounila folyó partján fekszik és valamikor a Marrakesh–Timbuktu karavánútvonalat ellenőrizte. 1987 óta szerepel az UNESCO Világörökség-listáján. Leglátványosabb része, melyet minden turista lefényképez a Ksar Ait Ben Haddou. Az erődből, ami azonos az őt birtokló családnévvel Ben Haddou terület szépen belátható. Innen ellenőrizte a család a Szaharába vezető karaván utat. A távolról masszívnak tűnő tornyok sárból vannak, alul istállók és gazdasági épületek, míg felül a lakrészek találhatók. Az archaikus településben mintegy ezren élhettek. Mai elvárásoknak ezek az épületek már nem igazán felelnek meg, ezért elsősorban turizmus és filmipar kiszolgálására rendezkedtek be. Itt forgatták A Názáreti Jézust, Nílus Gyöngye, A múmia, Mennyei királyság bizonyos részeit. Dades Gorges más néven a Dades folyó torkolata. A berberek sok erődöt építettek ezen a vidéken védelmi céllal. A Rózsák völgye ott terül el ahol a Magas Atlasz és a Dades Valey-jal találkozik. Nevéből következően az Asif M~Goun River által táplált völgyet vad Damaszkuszi rózsafák határolják. Az április-májusra tehető virágzáskor napfelkeltekor a szüretelők leszedik a friss bimbókat és szövetzsákokba teszik ahol osztályozás után megszárítják azokat. Az ezt követő lepárlás végterméke jó alapul szolgál a kozmetikaipar számára. A túra következő állomása a Thingir régióban lévő berberek által lakott Boumalne Dades. Az Atlasz és Anti Atlasz között Dades folyó kanyonjában szebbnél szebb természeti formáció és ember alkotta Kasbah (erőd) található...

Este a vacsora a szálláson.

2017.06.14 1001 Kasbahs – Tinghir - Todgha gorges – Merzouga - Erg Chebbi

Indulás korán, ébredést követően a Szahara felé.

Más néven Todgha Gorge, a Magas - Atlasz keleti részén található kanyon Tinghir városa mellett. A kanyon utolsó 600 méteres szakasza a leglátványosabb, ahol kb. 10 méteresre szűkül a 160 méteres magassága. Erg = homoktenger, dűnetenger. M'hamid mellett egyike Marokkó szaharai dűnetengerének (Merzouga-ban is található, mindösszesen néhány). A dűnék magassága elérheti a 150 métert, kiterjedésük mintegy 50 km Algéria irányába. Nagy élmény az ide látogató turistáknak a szálláshelyek teveháton való megközelítése. Szíves tájékoztatásul, a Marokkóban őshonos tevék egypúpúak (és nem a púpjára ülünk). A szálláshelyen, a tuareg szállásadók gondoskodnak ellátásunkról (szerény étkezés), valamint szórakoztatásunkról, de e-nélkül is rendhagyó a látogatás a sivatagban. Fényszennyezés hiányában az ég itt mindig tisztán ragyog, a csillagok és a tejút tisztán kivehető. Másnap reggel felébredve sétát tehetünk a dűnék között és a napfelkeltét is fényképezhetjük. Akit az előző napi tevegelés megviselt, gyalog is megteheti ezt a néhány kilométert, csak egy napra szükséges, nélkülözhetetlen felszereléssel (zárt cipő, polárfelső , 2 liter víz/fő, rágcsálnivaló, tartalék akkumulátor, esetleg zseblámpa) vágjunk neki. Az éjszakát sátrakban töltjük, toalett és mosdási lehetőség a sivatagi viszonyoknak megfelelően érhető el.

Szállás sátrakban, korlátozott vízhasználat mellett, vacsora. Este tábortűz, tam-tam dobolás. Kérésre szállodai szobák is, korlátozottan elérhetők.

2017.06.15 Ouarzazate

Ébredés korán, ezt követően indulás Marrakesh irányába.

Az Atlasz lábánál 1160 m magasan elhelyezkedő város a sivatag valódi kapuja. A berber város nevezetessége a Studio Atlas Ouarzazate, a marokkói Hollywood. Nem kisebb filmeket forgattak itt, mint Arábiai Lawrence, Nílus gyöngye, Múmia, Gladiátor, Bábel, Trónok harca, Atlantis. A marketingen túl a belváros szépen helyreállított Kasbah-hal (erőddel) rendelkezik, és a konyhája sem utolsó (30 MAD/ebéd). A település híres még az arab liga által épített naperőműjéről is.

Érkezés az esti órákban, átszállás Tanger felé induló éjszakai vonatra.

2017.06.16 Asilah

Érkezés a kora reggeli órákban. A szállásadó csomagtranszfert biztosít, ezt követően kigyalogolunk a szállásra (~ 25perc). Szálláshely elfoglalása után levezető nap: barangolás az óvárosban, jó idő esetén fürdés az óceánban.

A spanyol határhoz, Tangerhez közel eső varázslatos kék-fehér belvárosú, óceán parti település. Külön használati utasítás nincs a városka meglátogatásához, elegendő, ha csak annyit mondunk, hogy a tiszta, marokkói sikátorokban milliónyi fotótémát találnak az utazók. Megemlíthető még a város legnyugatibb szegletén a naplemente (krikia), amely szintén felejthetetlen élményt nyújt. A hullámtörő és a kikötő jó megfigyelő pontja lehet az óvárosrésznek. Talán Marokkóban itt egyedülállóan a termékek árai a bazárban feltüntetésre kerülnek. Ha már itt vagyunk, este nyugodtan beülhetünk egy helyi vendéglőbe az olcsó halételeket megkóstolni. A fárasztó hét után nem tűnik rossz alternatívának kifeküdni a homokos óceán partra és szemlélni a hullámok erejét.

Este a szálláshelyen.

2017.06.17 Korai indulást követően kigyalogolunk az állomásra a hajnali Tangerbe induló vonathoz. Érkezést követően várhatóan vonattal közelítjük meg a kikötőt. Áthajózást követően Malaga felé vesszük az irányt.

Malagai érkezést követően indulás Fuengirola irányába. Szálláshelyet este foglaljuk el.

2017.06.18 Malaga

Ébredést követően bevonatozás, majd barangolás az óvárosban.

Az 570 ezres lakosságú Malaga (Málaga) Andalúzia modern, csodaszép kikötővárosa. Spanyolország 6. legnépesebb városa. Malaga a Costa Del Sol, azaz a napos part központja, és egyik legkedveltebb turistacélpontja, ami talán egészen kiváló gasztronómiájának és borainak, enyhe éghajlatának, és a napsütéses órák rendkívül magas számának köszönhető. A strandolás, és a napsütés mellett Malaga építészeti nevezetességeket, érdekes múzeumokat, és kirándulási lehetőségeket is kínál, valamint éjszakai élete is jelentős. Tengerpartja, valamint a Costa del Sol kirándulási lehetőségei izgalmas utazási célponttá teszik. A város Afrika északi partjaitól 130 km-re fekszik. Itt a legmelegebb a tél Európa nagyvárosai közül. A föníciaiak is felfedezték, Malaka néven már Kr. e. 770 táján várost alapítottak itt. Majd a rómaiak következtek, ezután a mórok tették tiszteletüket a városban, akik Malagát fontos kereskedelmi központtá tették. Emléküket számos építmény őrzi ma is. Malaga Picasso szülővárosa is, de a híres festő csak 10 éves koráig élt itt, de itt született Antonio Banderas is. Látnivalók: Alcazaba - mór erődítmény, római amfiteátrum maradványai, Gibralfaro vár, Katedrális / La Manquita, Plaza de la Merced - Picasso szülőháza, Calle Larios - a város leghíresebb utcája, Mercado de Atarazanas – piac, La Malagueta bikaviadal aréna.

Este a szálláshelyen.

2017.06.19 Granada

Kora reggeli indulás, malagai átszállással.

Sierra Nevada lábánál elterülő város a Beiro, Darro, Genil és Monachil folyó mentén 738 méter magasan a tengerszint felett. A város a legtöbb iszlám műemlékekkel büszkélkedhet Spanyolország szerte. A flamenco szülőhazája számos csodálatos műemléknek ad otthont. Városjárásunk során érintjük az UNESCO világörökség részeként jegyzett Alhambra erődjét. Ezt követően az arab negyed szűk hangulatos sikátoraiban bolyongunk.

Este a szálláson.

2017.06.20 Ronda

Akik a Mór ECO-t választották kora reggeli indulás, csomagokkal, malagai csomagmegőrzővel, átszállással, busszal.

Nevével ellentétben egy csodálatos andalúziai gyöngyszem. Kb. 100 km-re helyezkedik el Malagától. Megközelítése vonattal is lehetséges. A város egy mészkőhasadékra épült, sziklaszirteken csüngő házaival, belvárosával dél-spanyolországi kalandozásaink szép emlékképe lehet. Útközben érdemes megtekinteni a "kétvallásos" Santa María la Mayor templomot (belépő), mely keresztény és mór jegyekkel is rendelkezik.

Este a szálláson.

2017.06.21 Sevilla

Kora reggeli indulás, malagai átszállással, vonattal.

Spanyolország legnagyobb városa, Sevilla tartomány fővárosa. Mór építészet egyik jeles képviselője, műemlékeivel, gyönyörű kertjeivel egyik az ország legérdekesebb városainak. Történetünk szempontjából fontos, hogy 1023-tól a mór királyság fővárosa. Barangolásaink során érintjük az UNESCO világörökségi listáján a világ legnagyobb, gótikus stílusban épült katedrálisát, ahol Columbus sírja is található (belépő). Jó alternatíva lehet az Alcazabat mór királyi palota meglátogatása. Lehetőség van a történelmi városmagot érintve a Torre del Oro-t (Óratorony) meglátogatni. Kirándulásunk levezetéseként séta a Santa Cruz negyedben.

Este a szálláshelyen. Este a kísérő ismerteti a hazautazással kapcsolatos tudnivalókat.

2017.06.22 Gibraltár

Kora reggeli indulás, csomagokkal, malagai csomagmegőrzővel, átszállással, busszal.

Gibraltár egy brit tengerentúli terület, városállam, amely közel fekszik az Ibériai-félsziget legdélebbi pontjához. Északon Spanyolországgal határos. A terület régóta fontos terepe a Brit Fegyveres Erőknek és a Brit Királyi Haditengerészetnek. A terület neve ennek arab megnevezéséből, a Dzsabal Tárikból származik. Gibraltár szuverenitása a brit-spanyol diplomáciai kapcsolatok egyik legfontosabb kérdése. Jelentőségét nagyrészt fekvésének köszönheti, a Földközi-tenger „kijáratának ellenőrzése esetenként stratégiai fontosságot kaphat. 1973-tól az Egyesült Királyság révén az Európai Unió része így angol Font a hivatalos fizetőeszköz. A Gibraltári-szoros az Atlanti-óceánt a Földközi-tengerrel összekötő tengerszoros. Szélessége 14 km, mélysége körülbelül 300 m. A szoros északi oldalán Gibraltár és Spanyolország, a déli oldalán pedig Marokkó és Ceuta (Spanyolország észak-afrikai exklávéja) található. Az ókorban a szoros szikláit Héraklész oszlopaiként ismerték. Szt. Mihály barlang, 300 méterrel a tengerszint felett, a majmok barlangja: Gibraltár leghíresebb „lakói” a makákók, szabadon élnek itt. (napi költség kb 10 GBP) Visszaindulás délután.

Este haza indulás Budapest irányába, egyénileg a megadott támpontok alapján. Érkezés éjfél magasságában, Budapest Liszt Ferenc repülőtérre.

A részvétel további, (vagy amennyiben írásban akarsz jelentkezni) feltételeiért kattints ide>> (jelentkezési lap a részletes kondíciós listában található). Kérjük, többször olvasd el a fenti leírást, és amennyiben kérdésed van, bátran keress bennünket a megadott elérhetőségeken, a megadott időpontban! Személyes ügyintézés csak bejelentkezés után: 06/30386-6106. Addig ne jelentkezz, és ne fizesd be a nevezési díjat, amíg minden kérdésre választ nem kaptál! A túrák jelentős része NEM ismétlődő, így előfordulhat, hogy jövőre már nem lesz. => A befizetés jogcíme csak nevezési díj lehet! Csak a befizetés után lehetséges a jelentkezést benyújtani. Nem fogadunk jelentkezéseket szóban, személyesen és vonalpostán, nem tartunk helyet. Nevezési díjat nem térítünk vissza! Ezért kérjük a Kedves Túratársakat, hogy a nevezési díjat annak tudatában fizessék be, hogy azt visszalépéskor – bármely okból, bármikor léptek vissza – nem áll módunkban visszafizetni! Tagok e-mailben is küldhetik (infokukacevvkponthu) jelentkezésüket.

Aki nem tagja egyesületünknek, kérjük, kezdeményezze felvételét belépési nyilatkozaton>> Új belépők esetén a belépési nyilatkozatot 2 példányban, aláírva, csak postán lehetséges küldeni Cím: EVVK 2220 Vecsés Bokor utca 5. Kérjük, ne küldjetek tértivevényes/ajánlott levelet, mert nehézkes a vidéki postákon az átvétele.

Nevezési díjról mindenki számlát kap. A túrák önköltségesek, valamennyi felmerülő költséget a helyszínen szükséges (a szolgáltatónak) fizetni. A visszaigazolás postai úton is kérhető (500 Ft). Amennyiben a jelentkezésről három héten belül nem kapsz e-mailben értesítést, kérjük, hívd ügyeleti számainkat! Természetesen amennyiben a programot érintő érdemi változás van, úgy arról Téged azonnal értesítünk. Ld. még: Mit tegyünk, hogy rosszul sikerüljön a nyaralás>> A díjak és költségek tájékoztató jellegűek, nem tartalmazzák a külföldi utasbiztosítások (bbp) díját! Az elektronikus jelentkezés feltételei a jelentkezés és a dokumentálásban térnek csupán el a papír alapú jelentkezéstől. Amennyiben a fentiek teljes körűen megértésre, tisztázásra kerültek, úgy kattints a jelentkezem gombra. Várjuk jelentkezésedet!

jelentkezem

Erre a gombra csak akkor kattints, ha a nevezési díjat befizetted. A befizetés nélüli jelentkezéseket törölni fogjuk!!!

Utazásokhoz ajánlott kellékek: EVVK póló gyülekezőkre: sárga, drapp, kék (új) színben 900 Ft | EVVK nyakba akasztható pénztárca a biztonságért 650 Ft | EVVK felfújható nyakpárna vonatos utazásokhoz 650 Ft | EVVK alumínium kulacs, karabinerrel a túrákhoz 950 Ft | EVVK extrém túrákhoz túlélő csomag 1000 Ft;

További tervek 2017-re: | Ausztrália - Új-Zéland | 2017 évi rendes közgyűlés | Izlandi kalandozásaink | Marokkó vonattal | Ausztrália | Ausztrália-Új-Zéland | Új-Zéland | Gerecse | Mór világ | Marokkó-Szahara teveháton | Mór világ nyaralással | Costa del Sol | Dél-Spanyolország Andalúzia | Spanyol tengerpart ECO | "ultrabalaton" | Balaton biatlon | "félbalaton" | Balaton bál | Badacsony hegyjárás | Erdély panoráma útjai | Új mediterrán körút | Alpok-Dolomitok | "Top of Tyrol" csúcskilátó | Új Nagy Itáliai körút | Torino+Róma | Torino | Capri az álmok szigete | Genova | Milánó | Korzika tengerpart ECO | Korzika tengerpart | Korzikai szigetjárás |

Kedvezmények (a repülős túrák valamint az expedíciók kivételével): -

"

Elérhetőségek:

Postacím: EVVK 2220 Vecsés, Bokor u. 5. | weblap: www.evvk.hu | e-mail: info_@_evvk.hu | Facebook: EVVK- | Olasz- | Fan club | FIP | Rendezvény klub | Expedíció klub | Vonatjegy, kusett, háló, ülőhely,FIP 50% csoport | Twitter: https://twitter.com/EVVKexplorer | Ügyelet a már bejelentkezetteknek:Szo,V 8-15 h, Cs 15-16 h | vasúti: 06+27-51, mobil: 0630/386-6106 (SMS is) | vonalas: 06-1/516-2751 | OTP Számlaszám: OTP 11732071-20033978 További infók>>

Follow us on Facebook!

Facebook Like Popup by DART-Creations.com

További részletek
  • Total viewing: 722
  • Type: Magas költségvetésű egyedi túrák
  • Kategória: Az év extrém túrája
leírás:
Dél-spanyol és marokkói nevezetességek, Mayer József emléktúra.
Visszahívás/további információ kérés
Írd be a képen látható karakterek az alsó mezőbe!
Jellemzők
  • Amenities
  • szálloda közös zuhanyzóval
  • Neighborhood
Térkép
infromáció
There are no comment there
Add comment
Worst     Best
Írd be a képen látható karakterek az alsó mezőbe!
     
Írd be a képen látható karakterek az alsó mezőbe!
       
Hasonló túrák

További híreink

Keresés

fészbuk szociál

Karrier

evvk logoExplorer Vasutas Világjáró Klub Magyarország legnagyobb vasúti szabadidős szervezete túravezetőt keres, hosszútávra, alkalmi munkára (átlag évi 10 munkanap + a csatlakozó hétvégék).

Angol nyelvismeret, utazási gyakorlat szükséges.

Túravezetői, magashegyi túravezetői vizsga, előny.

Vasutasok, kalauzok, pénztárosok, jelenkezését is elfogadjuk, sajnos főállást nem tudunk biztosítani.

Érdeklődni, esténklént: 0630/9634-325

Szakmai önéletrajzokat szíveskedjetek az info@evvk.hu -ra megküldeni.

Köszönjük:EVVK

Kiemelt partnereink

EVVK

sziamaci

iho

 

Kellékek

Rendeld meg még ma!

EVVK póló gyülekezőkre: sárga drapp, kék (új!) színben 900 Ft

EVVK felfújható nyakpárna vonatos utazásokhoz 650 Ft

EVVK alumínium kulacs, karabinerrel a túrákhoz 950 Ft

EVVK nyakba akasztható pénztárca a biztonságért 650 Ft 

 

EVVK extrém túrákhoz túlélő csomag 1000 Ft

 

 

EVVK

szállás